A címet olvasva jogos a kérdés: mit keresek én gyorsetetőkben, pláne Moszkvában, ami ezer meg ezer helyet kínál minőségi étkezésre. Való igaz, általában hangsúlyt fektetek a helyi specialitások felderítésére, ellenben mégis a világ egyik legtöbb látnivalójával teli városáról van szó, csak ne együk el azt a kevés időt ami van rá. Ennek fényében elsősorban a közelemben lévő Metropolis pláza adta a kínálatot a belváros szélén. Mármint a belvárost itt úgy kell érteni, hogy egy Budapest méretű terület Rákosrendezőtől Nagytétényig, utána meg jön a klasszik alvónegyed. Csak a városon belül két autópálya körgyűrű fut.

A helyi etetőktől az általunk jól ismert láncokig megtalálható itt minden, de legalább ezen a szinten próbáljon ki az ember valami helyit. Választásom így esett az első ránézésre a prémium kategória felé húzó Shake Shack nevű egységre. A szokásos etetőplacctól jól elkülönülten és elegáns környezettel, s bár tálcás önkiszolgáló volt ez is, gondosabb helynek tűnt, ahol még arra is felhívták a figyelmet, hogy a kedves vendég ellenkező kérése hiányában a burgereket well done-ra sütik (bár ez akár gyanút is kelthetett volna).

Először is próbáltam kérni angol nyelvű étlapot, mert kiírva itt sehol semmi sincs általam érthető nyelveken, még szerencse hogy a cirill ábécét legalább már le tudom betűzni. Nem volt gond, angolul is beszéltek, ami itt komoly kiváltság, még a fiataloknál és az igen frekventált helyeken dolgozóknál sem jellemző. A helyiek legtöbbször barátsággal és mosollyal fogadják a külföldi vendéget, de hiába látják hogy még olvasni sem nagyon tud, folyékony orosszal nyomják a választ, a legkevésbé sem törekedve rá hogy legalább lassan és egyszerűen fogalmazva, hovatovább nemzetközi szavakat használva kommunikáljanak. Egyszerűen nincsenek hozzászokva a külföldihez, pláne ahhoz aki nem orosz vagy valamilyen szláv nyelvterületről jön.

Rendeltem egy Sak-Burgert és egy shake-et. Nem olcsó, a burger és a shake átszámítva 2.100 forint. Összehasonlításképp szemben egy Whopper kevesebb mint 700. Illő alázattal meg is kérdezték, hogy akkor ugye a well done megfelel, és adtak egy Pesten a Vapianoból már ismert zizegőt, hogy majd jelzik ha elkészült a burgerem, mert azt természetesen frissen sütik. Íme.

Nem, nem a tálca és a shake ilyen nagy. Egy pillanatra megfordult a fejemben hogy szőrmentén felidézem az Összeomlás című film legendás jelenetét, amiben Michael Douglas szembesíti egy gyorsétterem személyzetét a képen és a tálcán látható burgerek közti különbséggel. Viszont körbenézve, itt sehol egy fotó, szóval csalódásomat csak és kizárólag magamnak köszönhetem.

Ízre a burger valamivel rosszabb volt, mint amilyennek a kép alapján tűnik, és az állaga is olyan, hogy az ember evés közben folyton egy mekis sajtburger iránt sóvárog. A ház spéci szósza is legalább egy fél grammot nyomhatott benne, szóval igyekeztem inkább a teljesen átlagos shake-re koncentrálni. Utóbb egyébként megtudtam, hogy a Shake Shack egyáltalán nem helyi, sőt jelenleg az egyik legmenőbb, kifejezetten színvonalas hely nyugaton. Akkor viszont a franchise kontrollal nem stimmel valami, de nagyon.

Másnap már egy helyben is népszerű láncot, a Teremok-ot látogatom meg, ami itt nagyjából úgy van hirdetve minden pláza falán, mint nálunk a legismertebb gyorséttermek. Annál is inkább orosz lehet, mivel az étlapon többek között kása és borscsleves van, a logó pedig egy barátságos matrjoska-baba.

Angolul itt már egy szót sem beszéltek, de szerencsére a pult alatt lapult angol étlap, így nem csak találomra rendeltem egy gombalevest és egy sonkás-sajtos palacsintát. Eredetileg a kásával szemeztem, de azt szerencsére pont előttem rendelt valaki, és látván az ételt, de főleg az adagot, valahogy elmúlt a szerelem. Itt már csak 1.300 forintnyi kellett leperkálnom, ami mondjuk még mindig harmadával több mint amennyiért az ugyanilyen tartalmú ebéd menüt hirdetik plusz üdítővel, de ezt kézzel-lábbal már tényleg nem volt kedvem megreklamálni.

A minőség itt sem volt jobb, de ennyiért erre mondjuk számítani is lehetett. A leves kimondottan tűrhető, ezen a szinten figyelmes megoldás hogy kis kenyértésztát is adtak mellé papírzacskóba csomagolva. A palacsinta természetesen kívül-belül is az erősen felejthető kategóriát hozta (nevezzük rossznak), gépsonka és mezei trappista vékony és már-már zavaróan olajos tésztában.

Talán nem csoda ha estére nagyobb bizalmam volt az amerikai konyhában, sőt a Sztálin-barokk felhőkarcolónak épült Külügyminisztérium tövében különös báját éreztem annak, hogy egy Big Macet elmajszoljak. Ez legalább minden fronton olyan volt, amilyen idehaza is, azzal a különbséggel, hogy ott sehol sincs menü, a szendvicset, krumplit és kólát külön-külön kell megvenni, majonézt pedig egyáltalán nem tartanak. 1.200 forintért ellenben így sem drága.

Az utolsó napon adtam még egy esélyt a helyi kínálatnak, nem is bántam meg. A Franklin's Burgerben komoly nyelvi problémáim voltak, mert itt az angol nyelvű étlapra határozottan ingatták a fejüket. Fogalmam sem lévén hogy mi a konkrét kínálat kértem egy Frankburgert, ami nevéből kiindulva legalább biztosan valami házi specialitás. Azt pedig legalább meg tudtuk valahogy beszélni, hogy a hús enyhén legyen fűszeres.

A burgert itt is frissen sütik. Nem csalódtam, 1.200 forintért egy kifejezetten kiadós és átlag feletti minőségű ételt szervíroztak. A zsemle mondjuk nagyon is iparinak (és száraznak) hatott, de a hús rendben, ami a fűszerrel ráadásul kapott egy jótékony pljeskavicás beütést. Zöldségek is értelmezhető mennyiségben, szószok is ott vannak. A krumpli szintén rendben, nem tocsog a zsírban és nem fagyasztott rósejmli. Elájulva ettől sem voltam, de ezért az összegért, pláne a versenytársak tükrében nagyon is korrekt deal.

Az utolsó vacsorát már szállodai magányomban töltöttem el. A sarki közértben sokáig szemeztem egy nagy üveg kaviárral, ami valamilyen alapkategóriás lehetett, de így is vonzóan nézett ki, hát még a kb. 800 forintos árával, amiért idehaza talán ha egy feleakkorát adnak. Megenni viszont max a felét sikerült volna, azt pedig még az ára tudatában is pofátlanságnak éreztem, ha egy fél üveg orosz kaviárt csak úgy kihajítok a szemétbe. Így egy antarktiszi krill-konzervet vettem végül, amiről fogalmam sem volt hogy micsoda, azóta megtudtam hogy valami kisrákféle. Az intenzív ízével és a hozzá körített tejszínes szósszal kimondottan jó volt, sőt megkockáztatom a legjobb amit ittlétem során ettem, pláne 500 forintért. Plusz az abonetthez is egész jól passzolt amit kenyér hiányában venni tudtam hozzá (az lett volna az igazi, orosz kaviár abonettel).

Ha legközelebb netán Moszkvában jártok, és gyorsan akartok enni, akkor tehát nincs mese, hagyjátok a plázaetetőket, és nyomás be a közértbe a filléres kaviárért!