Bukarest belvárosában a városnéző séta végén épp vacsora után kutattunk, amikor a szemem megakadt egy érdekes foghíjtelken. Nem mintha nem láttam volna már egy rakás Street Food udvart efféle környezetben, de a Kelet-európai régióban Budapesten kívül ilyen placcokkal nemigen találkoztam még. Első este végül nem ide ültünk be, második nap viszont már egyedül voltam, így semmi sem akadályozta meg, hogy felderítsem a román street food kultúra egyik alapító projektjét. Ezt a helyiek mondták róla később, akik szintén nagy érdeklődéssel szemlélik, mire lyukad ki ez az új módi. És meglepő módon többen is hallottak arról, hogy Budapesten ez már milyen menő dolog.

A hely maga nem nagy, de a térkép szerint van itt minden, román, olasz, török, sőt magyar is, no meg persze a kötelező burger. Azt mondjuk már kevésbé értem, hogy a belváros közepén miért kell félcipőben nyakig a homokban lépdelnem, meg amúgy is, miért akarnak tengerparti hangulatot teremteni, ha egyszer utcai kajának nevezik, de biztos csak még én nem értettem meg eme különös helyi koncepciót. Körbejárva több ígéretes helyet is láttam, és bár arra is kíváncsi lettem volna, hogy a Kürtőseriában milyen lángost kapok, mégis inkább a helyi ételeket hirdető egység felé vettem az irányt. Amúgy csak a miheztartás végett, egy darab sima lángos 620 Ft. De hát mégsem a Balatonon vagyunk.

A pulthoz lépve megkérdeztem, mi a ház specialitása, mire ők nagy büszkén rámutattak a steakes szendvicsükre (mármint az étlapon, sajnos). Itt azért gyanút fogtam és a biztonság kedvéért rákérdeztem, hogy a báránykolbásszal mi a helyzet, de mivel elfogyott, így végül hagytam magam rábeszélni. Egy adag sültkrumplival 1800 forintért csak tudhat valamit. Amíg vártam rá, kicsit körbenéztem kik is járnak ide, és azért látszik a közönségen hogy még a helyiek is tanulják, miféle dolog lehet ez. A homokban játszó gyerektől a vasalt inges nyugdíjasig volt itt mindenki, pedig szegények fülébe úgy üvöltött a helyi rap, hogy az néha már engem is komolyan zavart. Amúgy én vasalt inges nyugdíjasként is nagyon szeretnék majd jó street foodot enni :)

Úgy negyed óra után kész is volt, pedig csak egy valaki volt előttem, de ezt tudjuk be a gondos előkészítésnek. Aminek végül ez lett az eredménye:

Mit is mondjak. Steakből nyilván nem a legjobb angol bélszínt vártam, de azért legalább valami színhúst, nem pedig daráltat. A sajt a legkommerszebb trappista volt, ráadásul túl vastagon és kb. majdnem olyan állagban ahogyan azt a hűtőből kivették. Ami egy jól átsütött melegszendvicsben tulajdonképpen nem is olyan kis teljesítmény, csak ide rohadtul nem passzol. A saláta a gyorséttermekből ismert aprólék, némi majonéz, a kenyér pedig egy pita és pászka között valahol félúton lévő, már nem olyan kellemesen túlégetett valami volt. A krumpli különösebb említést nem érdemel, nem volt rossz, de boldogságérzet sem fogott el miatta. Egyszóval nem volt egy nagy élmény, legalábbis gasztronómiai értelemben, sőt mondhatni csalódás. Mert amúgy tényleg drukkoltam annak, hogy Európa keletebbi tájain is találjak egy jó és ígéretes kezdeményezést.

Jó kérdés, hogy vajon csak én választottam-e rosszul, mert egyetlen példából nem lehet és nem is szabad általánosítani. Viszont ennyi tapasztalattal ebből az egészből maximum a próbálkozást lehet értékelni. Fogalmam sincsen, hogy egy olyan helyen ahol a street foodnak még nincs komoly kultúrája és ahol nincsenek menő éttermek, akik egy karaván-féle udvart nevetve megtöltenek, miből állhatott egy ilyen udvart összeszervezni. Ugyanakkor az is biztos, hogy kedvcsinálóak ez innen nézve elég sovány, az árak pedig egy dekával nem voltak olcsóbbak, mint amit azokon a helyeken fizetünk idehaza, amiért Budapestet ma már joggal tartják street food nagyhatalomnak.